A műkörömről

A műköröm története

A körmök ápolása és kozmetikázása nem új keletű. Már egészen régről, az időszámításunk előtti harmadik évezredből maradtak fenn erre utaló feljegyzések. A történelmi korokban az ápolt, színezett vagy éppen extrém hosszúságú körmök viselése luxus volt, a magasabb társadalmi helyzetben élők ezzel szimbolizálták gazdagságukat és jólétüket.

A műköröm sem újkori hóbort, hiszen már az ókori ember is különféle megoldásokat talált ki körmei hosszabbítására vagy pótlására.. Egyiptomban a fáraók hosszú, aranyozott pótkörmöket igyekeztek ragyogó isteneikhez hasonlóvá válni. Időszámítás előtt 3000-ben Kínában méhviaszból, zselatinból, tojásfehérjéből és gumiarábikumból készítettek körömfestéket.

Az időszámítás előtti ötödik évszázadban az indiai nők körmeiket egy rovar váladékával, illetve hennával festették.

A görög kultúra legendás szépség-tisztelete halvány nyomokban őrizte az egyiptomi hatást. Az ókori rómaiaknál és görögöknél eleinte csak a férfiak manikűrözték körmeiket, lábápolásra külön rabszolgákat tartottak. A kézkörmök festésére hennát, arany és ezüst színezéket használtak. A korai Róma, Babilon, és Egyiptom katonai vezérei ajkuk színével azonosra festették körmeiket csata előtt.

Amerikában és Európában az iparosodás kezdetével a körömkozmetika is elterjedt. Eleinte bőrdarabkával polírozták, majd kínzóeszközre emlékeztető szerszámokal hegyesre reszelték körmeiket. A manikűr kíméletes módszere az 1830-as évektől vette kezdetét, amikor Párizsban Sitté doktor bőroldót és rózsafa pálcikát alkalmazott a körömbőr kezelésére. A körmök csillogását krémek, paszták alkalmazásával érte el. (A körömlakk feltalálása, mely új fejezetet nyitott a körömápolás történetében, Charles Revlonhoz fűződik. A Revlon cég alapítója eredetileg autófényezésre szánt anyagot alkotta körömlakként újra.

Ezután fellendült a körömápolás fejlődése: csiszolóporos reszelők, körömbőr eltávolítók, folyékony körömlakkok segítségével kezelték, díszítették a körmöket. Ekkor még csak a köröm közepére került lakk (leginkább ciklámen és piros) a holdacska és a körömvégek szabadon maradtak.

Az első műkörmök

Körömhosszabbítással már ókori eleink is próbálkoztak, az első modern műkörmöt, egy körmét rágó fogorvos alkalmazta. Saját körömszéleire ragasztás nélkül helyezett fel körmöket, így azután azok nem bizonyultak tartósnak. (A színésznők a filmfelvételekre valódi körömből készített vendégkörmöket ragasztottak. Ezeknek tartóssága azonban rövid volt, ezért a körömtechnikusok segédszövetes ragasztótechnikával próbálkoztak.
A műkörömépítés technikája azóta is folyamatosan fejlődik és változik. A divathullámok egy-egy színt

Szép kezekkel, ápolt körmökkel az ember mindig mindenütt jó benyomást kelt. A körmök szembeötlő elváltozásai mögött viszont betegségek bújhatnak meg.

 

A köröm egészsége

A köröm keratinból, egyfajta elszarusodott fehérjéből áll, hetente 1 mm-t nő. Helyes körömápolással a külső sérülések többnyire megakadályozhatók, a köröm megbetegedései és elváltozásai ugyanakkor szervi okokra vezethetők vissza. Különösen a H-vitamin hiánya befolyásolja a körmök egészségét.

Körömbetegségek

Más bajokra is utalnak

A bőrből kialakuló elszarusodott köröm nemcsak védi az ujjvéget, hanem részt vesz a tapintásérzésben és a tárgyak megragadásában is. Alakjának, színének és állagának a megváltozása fontos jelzés az orvos számára, hiszen a sérülésektől az örökletes és általános betegségeken át a fertőzésekig számos bajra hívja fel a figyelmet.
A minden irányban rostokkal átszőtt körömágy az embrionális élet tizedik hete táján jelenik meg, s öt héttel később már a körömlemez is alakulni kezd, ám végleges formája csak a születés tájára fejlődik ki. Az elszarusodott hámsejtekből álló körömlemezt fehérjerostok rögzítik az alatta levő szövethez. Ezt a vérerektől rózsaszínű bőrfüggeléket a tövénél levő, halványabb színű félholdacska alatti sejtek osztódása növeszti. Havonta átlagosan három millimétert nő a köröm, de a növekedés sebessége függ a helyétől, a nap- és évszaktól, s attól is, hogy egészséges-e az ember. A mérések kimutatták, hogy a kézkörmök gyorsabban nőnek, mint a lábujjakon levők, a nagyobb ujjakon gyorsabban nő a körömlemez, mint a kisebbeken, s nappal és nyáron sebesebb a körömnövekedés, mint éjszaka és télen. A sérülés és a vágás-rágás fokozza, míg a betegségek általában lassítják a körmöt növesztő sejtek osztódási ütemét.

Óraüveg és kanál alakú
Az egészséges köröm előlről nézve enyhén íves, míg oldalról a körömlemez töve és a mögötte levő körömsánc között körülbelül 160 fokos szög figyelhető meg.. Amikor az ujjvégek dobverőszerűen kiszélesednek, s a körmük megnagyobbodik és óraüvegszerűen domborodik, ilyen rés nem látható az ujjak között.

Dobverőujj és óraüvegköröm jó néhány örökletes és szerzett betegségre jellemző. A légúti betegségek közül a tüdő- és a hörgőtágulat, az idült hörghurut, a tébécé, a tüdőgennyesedés Ezeken kívül a májzsugorodás, az epeutak elzáródása okozta sárgaság, a fekélyes vastagbélgyulladás, a pajzsmirigy túlműködésével járó mérgezéses állapot és a mirigyek kivezetőcsövét eltömő sűrű váladékkal jellemezhető betegség miatt is óraüvegszerűre domborodhat a köröm.

Jellegzetes körömelváltozás a kanál alakú köröm. Újszülötti és csecsemőkorban ez mindenféle baj nélkül is elfordulhat, amelyet kinő a gyermek, azaz a körme rendes alakúvá válik. A felnőttkorban azonban általában betegségek gyanúját kelti, amelyek közül a vérszegénység és a pajzsmirigy működési rendellenessége a leggyakoribb, de sérülés és a már említett köröm-térdkalács tünetegyüttes miatt is ilyenné válhat a köröm.

Fertőzés, benövés
A köröm elszíneződésekor már szó esett a kórokozókról, amelyek közül a gombák okozzák a legtöbb körömelváltozást. Az igen gyakori lábgombásodás ugyanis nemcsak a lábujjak között alakul ki, hanem előbb-utóbb ráterjed a körmökre is. A lábat elsősorban a vörös gomba és az epidermofitonok támadják meg, míg a kéz körmeire az élesztőgombák közé tartozó kandidák jelentik a nagyobb veszélyt

Dobverőujjak óraüvegkörömmel
A körömszél körüli gennyes gyulladást ellenben baktériumok Ilyenkor a köröm gennyes környéke kipirosodik és fáj, s enyhülést csak az antibiotikumos kezelés vagy a seb kitisztítása hoz. is. A fájdalom hideg vizes borogatással és fájdalomcsillapítóval enyhíthető, míg a vírus ellen a szaporodását gátló, orvos felírta gyógyszer válik be.

Keresztbarázdák: Fertőzéses betegségről vagy – ami még rosszabb – mérgezésről árulkodhatnak. Az általános gyógyászat vérkép alapján állapíthatja meg, mi rejlik mögöttük.
Hosszanti barázdák: Az ártalmatlan elváltozások közé tartoznak. Többnyire a korral sokasodnak.
Elszíneződések: A vegyszerek huzamos használata sárgás árnyalatot hagy hátra, ami idővel lenő. Amennyiben a sárga erősebb vagy barnásba megy át, ennek gombás megbetegedés lehet az oka. A patikákban kapható általános gombaölő készítmények  segíthetnek a megszüntetésükben, de ha nincs javulás, irány a bőrgyógyász!
Kanálköröm: Egyeseknél a körömperemen kanálforma kis vályú képződik. Oka többnyire vas- vagy vitaminhiány. Ilyen esetben tanácsos egészségesebb táplálkozásra váltani sok zöldséggel, gyümölccsel, korpás termékkel az étrendünkön.
Törékeny köröm: Pajzsmirigy-megbetegedés következménye lehet, az A-vitamin, a kalcium, a vas vagy a biotin hiánya is puhítja a körmöket. A patikákban is kapható táplálékkiegészítő készítményekkel ez a hiány pótolható.
Óraüvegköröm: A köröm zsebóra kidomborodó üvegfedelére emlékeztet, többnyire az ujjak utolsó percei is nagyok és kerekek. Egyesek a boltozatos körmöt örökölték, másoknál ellenben szív-, tüdő- vagy bélmegbetegedés, májbetegség vagy neurológiai zavar jele is lehet.

műköröm